Írtam mérgemben és örömömben


Írtam mérgemben és örömömben
Szerkesztő: Trencsényi László
Kiadó: Fapadoskönyv Kiadó, Budapest, 2014

„Ez a kötet újabb darabja annak a könyvsorozatnak, melyben 40-45 esztendős szerzői munkásságomat mutatom be. Ezúttal a pedagógiai publicisztika műfajába sorolható rövidebb-hosszabb írások kerültek a kötetbe.

A prológusban a pályát összegző hitvallás-félék olvashatók. A szerkesztés során ezt követően a kronológiai elvet követtem. Úgy gondolom, hogy „triptichon-szerkezete” tanulságos krónikája a jegyzett esztendőknek. A pályakezdéstől az 1990-es politikai fordulatig keletkeztek az első ciklus írásai. A második ciklus arról a húsz esztendőről szól, mely időszakban kétségek és sikerek közt próbálkoztam kortársaimmal az iskola, a nevelésügy világának demokratizálásával, humanizálásával (a kettő szerintem ugyanannak a dolognak két nézőpontja). Egyszerre szereplőként és (olykor kritikus) tükröt tartó szemlélőként – nem volt könnyű feladat, bizonyára elfogultságok is fellelhetőek a szövegben egy-egy ügy, egy- egy irányzat iránt. Ezen már nem tudok változtatni – ez volt szakmai férfikorom.

Váratlanul új ciklus nyílt 2010-től – a „maratoni reformnak” hirtelen vége szakadt. E folyamatokat kíséri szemmel a kötet harmadik, érzékelhetően keserűbb írásokat tartalmazó része.”