Táncsics Mihály Alapítvány

Tóbiás József


Tóbiás József

 elnök (MSZP Pest megyei Területi Szövetsége)
frakcióigazgató (Frakció)
ügyvivő (Szocialista Platform)
a frakcióvezető általános helyettese
országgyűlési képviselő

a Táncsics Alapítvány Kuratóriumának tagja

ÉLETRAJZ

1970. július 15-én született Kisvárdán. Nős, három gyermeke van. Családjával Érden él.

Általános iskolai tanulmányait a dombrádi általános iskolában végezte.

1984-ben felvételt nyert a nyíregyházi Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szakközépiskolába vízügyi szakra.

Első munkahelye 1988-89-ig a nyíregyházi II. sz. vízügyi szakmérnökség. 1990-től üzletvezető, 1991-1992-ben a Dunapack Rt. üzletkötője. 1991-ben felsőfokú áruforgalmi képesítést szerzett.

1991-ben a Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) alapítója, egyben a szervezet nyíregyházi elnöke volt. 1992-től a BIT országos elnökségi tagja, 1995-től alelnök, 1997. májustól elnök. 1998-ban belépett a Magyar Szocialista Pártba. 1999-től a BIT Fiatal Baloldal néven folytatja működését, e szervezetnek is az elnökévé választották, 2002. márciusig volt a FIB elnöke.

2000. novemberben bekerült az MSZP Országos Elnökségébe, 2001. szeptemberben Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt kampánycsapatának tagja. 2002-től 2004. októberéig az MSZP pártigazgatója.

1994-ben országgyűlési képviselőjelölt, majd 1997-ben a szocialista parlamenti frakció környezetvédelmi munkacsoportjának szakértője lett. 1998-ban az MSZP országos listájáról lett parlamenti képviselő. 2002. áprilisban mandátumát ismét az országos listáról szerezte.

2005-ben a Pécsi Tudományegyetem humánerőforrás gazdálkodó szakán szerzett diplomát. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem harmadéves joghallgatója.

A 2006. évi országgyűlési választásokon a Pest megyei területi listán szerzett mandátumot. A 2006-2010-es parlamenti ciklusban az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság tagja. 2008. júniusától az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjának frakcióigazgatója.